Kedves Laura,Angéla és Imre! Emlékezzünk meg a nagy kivonulóról : Thoreau-ról egy lényeges meglátásával,idézetével: "Ezren és ezren metszegetik a bajnak ágát-bogát,de ezer közül legfeljebb,ha egy veszi célba gyökerét!" Thoreau példaképe: Rousseau,tőle is egy idézet: "Ahogy így visszaemlékezem életemre szomorúan konstatálom azt,hogy csak 3-4 hozzám hasonló emberrel találkoztam...." Rousseau egyik példaképe:Seneca: "Csak azokkal érintkezz akik téged jóbbá tudnak tenni és azokkal akiket te jobbá tudsz tenni!"

Válasz

Kedves Laura! Én is észrevettem, hogy vannak olyan gyerekek akik követik szüleiket, és vannak akik nem. Teljesen igaz a megállapításod. Nekem is vannak tapasztalataim, kedvesem 7 éves fiával, aki meglehetősen sokat vitatkozik a nagyanyjával (illetve mindkettő nagyszülővel), de velem valami miatt kissé elfogultabb, jobban hallgat rám. Én egy kicsit türelmesebb tipus vagyok. Szerintem a gyerekeknél fontos a türelem és a beleérző képesség, az, hogy azt próbáljuk megoldani, amit ő szeretne, de másrészt tudjuk elfogadtatni vele, hogy most éppen miért nem érünk rá, és ezt meg is tudjuk magyarázni. Tudatosan kell(ene) nevelni a gyerekeket, és ennek "hasznát" is láthatjuk, akár magánéletünkben, akár a világban, vagyis a jövőben. Szerintem, ha valaki akar, tud változni még 18 éves kora után is. Most pontosan nem tudok idézni sehonnan sem, de például sok ember későn (később!) találja meg a sportot, ami neki kell vagy a világnézetet, például a buddhizmust. Akarattal és a megfelelő helyes útra való rátéréssel hegyeket lehet mozgatni :)
Amúgy a társadalom tényleg nagy mértékben hat az emberre, környezetemben és hallomásból igen negatív példákat hallk és látok. Mindenki maga dönti el, hogy milyen "áldozatokat" hoz lelki fejlődése érdekében, mennyire marad meg önmaga ... és ezért mekkora engedményeket ad a beilleszkedéshez, mondjuk így; milyen álarcot vesz fel.
Józsi! Sajnos igazad van, hiszen példaként említve csak a "megjavulás", például kábítószerekről letérés érdekében lépnek be egyházakba vagy a Krisna felekezetbe (beszélgettem néhányszor - régebben - velük). Kevés ember találja meg önmagától azt a dolgot, mely számára kitaposná a boldogsághoz és céljaihoz vezető utat. Most hirtelen nem is tudok erre megoldást. De a bajban a barátaim számíthatnak rám.

Előzmény

Válasz

Szia Laura! Én is úgy gondolom azt,hogy a példamutatás nagyon lényeges mindenki számára,deaz is igaz,hogy nem mindenható erejű.ezért sajnos az emberek zöménél a változtatás,átváltozás lehetősége csak akkor merül fel, ha intenzív és tartós lelki és vagy testi trauma éri őket Általános szinten a gyönyör / fájdalom kvónciens arány átbillenése a fájdalom és a szenvedés oldalára rövidesen bekövetkezik és ekkor várható az hogy az emberiség szűk rétege egzisztál/átváltozik, azaz lelkileg jóvá válik.

Válasz

Kedves József és Imre!Amiről írtatok,változásra nyitottság,a befogadás kérdése,szerintem a legfontosabb
ebben az ügyben.Nekem az az észrevételem,hogy a környezetemre az jellemző a leginkább,hogy bármit
igyekszem "elejteni" ezzel kapcsolatban,v.ha tudatosítani igyekszem bennük,hogy amikor nem törődnek
a környezetükkel,akkor valójában mit is tesznek - akkor iszonyatos ellenállásba ütközöm.
Ennek legfőbb oka szerintem,hogy olyan kapukat döngetek,amelyek több generációs családi minták.Az em-
berek nagy része gyerekként a saját szüleitől egy olyanfajta hozzáállást lát és visz tovább,amely egyértelmű
tiszteletlenség az élővilággal szemben.Nagyon kevés ember képes arra,hogy túl lépje ezeket a mintákat.
Nekem az a véleményem,hogy - természetesen kellene erről tanítani az általános iskolában- ám majdnem-
hogy már az is késő.
Az is nagyon fontos,hogy általánosságban valóban 40 évesen,viszont tudati szinten már 18 éves korára eldől egy egyénnél,hogy milyen magasra képes eljutni./ Ez egy metafizikai megállapítás a Tradíció évkönyv egyik cikkében olvastam/
Engem a saját tapasztalataim késztettek gondolkodásra.A 18 éves fiam,anélkül,hogy bármikor erre külön
"neveltem volna" teljesen magától,és ösztönösen követ mindenben amit mindössze csak lát! és hall! tőlem.
Mivel én tisztelem a környezetemet,ezért ő sem szemetel sehol,mivel én tisztelem az élőlényeket,nem ölöm meg őket,ezért ő sem csapna agyon egy legyet sem.Nagyon érdekes,hogy neki hosszú évekig főztem húst,
amikor én már vegetáriánus voltam és egyszercsak -magától- elhagyta a húst és azt eszi,amit én.Ugyanakkor,vendégségben,társaságban,mivel ott hat rá a társadalmi norma,eszik húst.Velem,soha.
Jelzem,hogy nem nekem akar megfelelni,megbeszéltük,hogy ő dönt és én azt főzök neki, amit akar.
Itthon azt akarja,amit én,tökéletesen elégedett vele és biztos vagyok benne,hogy nem ő a kivétel.
Nincs az az ember,aki ne fogadná el,hogy tisztelni kell a környezetet,hogyha a számára legfontosabb
és leghitelesebb közeg,a család valamiféle ilyen alternatívát is lehetővé tenne számára.
Egyenlőre nem várhatjuk,valóban,hogy a társadalom egyik napról a másikra belássa,mit is tesz.
A változás csak nagyon lassan indítható el és én látom,hogy mint szülő lehet a legtöbbet tenni.
De nem tiltással,hanem egy teljesen tiszta,tiszteletteljes hozzáállással az élővilág és a föld felé,amelyet
elsőként a gyerekeink vesznek észre és többnyire követnek is.Ugyanis hogyha mi így élünk,ez lesz az a
minta,amely megfellebbezhetetlen a számukra.
Ezt én nagyon fontosnak tartom,mivel tapasztalom,hogy míg a saját gyerekem automatikusan követ,addig
a mások gyerekeivel,akár kicsik,akár nagyok- egyáltalán nem boldogulok...
Kíváncsi vagyok mi a véleményetek erről és milyen tapasztalaitok vannak.

Válasz

A legtöbb ember valóban nem lehet képes erre, a változásra, csak az amúgy is "nyitottak".

Válasz

A lehető legkorábban tudatosítani szükséges az emberekkel a termézetvédelem,a környezetvédelem nagy fontosságát,mert az idő múltával egyre kisebb az esély a megértésre,befogadásra. Olvastam olyan pszichológiai jegyzetet,felmérést miszerint kb:40 éves kor az ahol már az emberek szignifikáns változtatásra nem képesek,legalábbis általános szinten.

Válasz

A lelki szennyezettség nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szennyezünk .. talán az általános iskolában is lehetne tanítani ...
Bár egyes államokban igen nagy pénzbüntetést adnak annak, aki valamit a földre dob, szemetel. Más kérdés, hogy nálunk nincs meg rá az akarat, szándék. Felnőtt korban ezzel, lehetne nevelni. Hiszek az ilyesmiben .. ha máshogyan nem megy ...

Válasz